Események

IV. Budapesti Nemzetközi Orgonafesztivál - Kuzma Levente és a Szolnoki Bartók Béla Nőikar hangversenye

2026-05-06 19:30

Helyszín: Budapest-Belvárosi Főplébánia-templom, 1056, március 15. tér


Műsor:

Kuzma Levente 1978-ban született Göteborgban. Zenei tanulmányait édesapjánál, Kuzma Róbertnél kezdte. Kitüntetéses rrgonaművész-tanári oklevelet szerzett a Szegeden Tudományegyetem Zeneművészeti Karán, majd posztgraduális tanulmányait a Göteborg International Organ Academy (GIOA) posztgraduális képzésén folytatta. Nemzetközi karrierje a 2011-es moszkvai Alexander Gedike Orgonaverseny után indult el. Azóta rendszeresen koncertezik Európa, Ázsia és az Egyesült Államok neves koncerthelyszínein. Jelenleg a Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Karának orgonatanára, a szegedi Piarista templom orgonistája, valamint 2025-től a londoni Trinity Laban Conservatoire vendégtanára. Munkásságát Szeged Város Művészeti Díjával ismerték el. 2017-ben jelent meg Masterworks című szólólemeze Londonban, a Waltman’s Artists kiadónál.

Szolnoki Bartók Béla Kamrakórus 1969-es alapítása óta folyamatosan, hivatásos együttesként működik. Az eltelt évtizedek alatt a kórus mindvégig megőrizte kimagasló szakmai színvonalát, egyediségét és lett az ország egyetlen hivatásos női kamarakórusaként kiemelt kategóriájú együttes. A hazai és nemzetközi koncertpódiumok kedvelt vendége a kamarakórus, az elmúlt évek alatt bejárták szinte az egész világot Szentpétervártól Szicíliáig, Izraeltől Japánig. A kórus igazgatója, művészeti vezetője és karnagya Molnár Éva. Koncertjeik jellemzője az a különleges női energia – érzékeny előadásmód, finomság, lágyság, lobbanékonyság, visszafogottság – ami megkülönbözteti a Szolnoki Bartók Béla Kamarakórust más előadóktól. A hangversenyek olyan minőségi koncertélményt nyújtanak melyeket az ország, de a világ bármely koncertszínpadán is büszkén vállal a nőikar.