A pokol kapuja op. 15 (2001/2003)
- hangfreskó vonósnégyesre és elektroakusztikára, August Rodin szoborkompozíciója nyomán
A kompozíció ihletője a város Rodin múzeumának kertjében álló azonos című nagyszabású szobor, melyet a francia szobrász Dante Isteni színjátékának nyomán készített. Talán kevesen tudják, hogy ezen a szobron jelent meg először Rodin híres alakja, A gondolkodó - A pokol kapuja felett, a Három árny alatt ül, fejét öklére hajtva. A gondolkodó Rainer Maria Rilke tanácsára vált önálló szoborrá – a német költő több évig volt a szobrász titkára, és ő javasolta a mesternek, hogy készítsen ebből az alakból egy teljesen különálló kompozíciót. Ennek ismeretében érdekes belépni a Rodin múzeum kertjébe: hiszen balra ott található a Pokol kapuja, rajta A gondolkodó kicsiny alakjával; jobbra viszont, immár óriási méretben egyedül ül ugyanez a figura. Ez az elrendezés természetesen nem véletlen, hiszen Rodin egész életében töprengő, nehezen alkotó művész volt: szinte soha sem volt elégedett szobraival. A pokol kapuján kisebb-nagyobb megszakításokkal egész életében dolgozott – többször vett fel támogatást a mű elkészítésére a Francia Akadémiától, ám azt valójában sohasem sikerült befejeznie.
“Nagy kihívás volt egy ilyen monumentális alkotás zenei megjelenítésére vállalkozni” – vallja a zeneszerző - “sokáig töprengtem, hozzá kezdhetek-e egyáltalán. Aztán egy napon, 2001. július 22-én, épp 35. születésnapomon zenei hangokat hallottam lakásunk egy távoli zugából. Felkerekedtem, hogy megnézzem, megtapasztaljam, nem halluciánálok-e, de a hang, a hangok továbbra is szóltak. E négy hang, két tisztakvintű rendszert magábafoglaló dúr szeptim akkord lett a kompozíció harmóniai alapja.”
A műben természetesen a gondolkodó alakja is megjelenik – ő a múló idő felett merengő, csendesen szemlélődő szerepében lép elő időnként. E visszatérő idő-motívumokkal egyfajta szabad rondó-formát épít a szerző. A gondolkodó azonban tudja, hogy a gondolat, akár csak teremtője, öröktől fogva létezik. Hogy is írja Dante a Pokol III. énekében?:
„Én nem vagyok egykorú semmi lénnyel,
Csupán örökkel, s én örökkön állok! „
Ennek az időtlenségnek a megjelenítése volt egyik cél. Érdekes vállalkozás, hiszen maga a zene a múló időben történik.
A zeneművet műfaji meghatározása hangfreskó, melyben – mintha csak a szobrot néznénk – időről időre más és más alakok kerülnek a fókuszba: hol egy kifordult, kínoktól gyötört test, hol egy könnyáztatta arc, hol pedig – Cerberus szabad asszociációjaként – közvetlenül A gondolkodó alatt, a csendesen, ám félelmetesen meghúzódó halálszimbólum, a csontváz. „két körmös kéz nőtt rengeteg hasából, karmolja a lelkeket, falja, bontja.”
E kínok feloldásaként olykor-olykor „tekintetünk” a szobor tetején látható Három árnyra téved, akik egy irányba mutatva talán azt jelzik, hogy „nézd halandó, mi várhat rád, ha nem vigyázol!” Hiszen az örök kárhozatból nincs visszaút! Részvét és fájdalom az elveszett lelkekért! – ezt jeleníti meg a már említett dúr szeptim akkord, mely időnkénti feltűnése szintén rondó formát épít.
A pokol kapuja 2001. júliusa és 2003. márciusa közt készült. Első verziójának elhangzása 2001. szeptember 29-én volt a Műcsarnokban. Az ősbemutató után a hangfreskót a szerző átdolgozta; rövidített, hangzatokat cserélt. A végleges verzió 2003. április 28-ra készült el, hosszas stúdió munkálatok után.
A zeneműben vonósnégyest és elektroakusztikus eszközöket használ a komponista. Az eredeti verzió úgynevezett quadraphon, azaz négycsatornás felvétel. Mivel ennek lejátszása csak speciális helyeken lehetséges, készült egy stereo változat is, mely alkalmas rádióhullámokon keresztüli sugárzásra.
A kompozícióból készült első sútidófelvétel rész-hangfelvételei a Magyar Rádió újjáépített, világszínvonalú 22-es stúdiójában készültek 2003. januárjában.
S végezetül egy talán véletlen egybeesés: a zenemű első hangjait a szerzőben épp 35. születésnapján szólaltak meg. Pont akkor, amikor az alkotó részletesebben kezdett el foglalkozni Dante Isteni Színjátékával. De miként is kezdődik az Isteni színjáték?
„Az emberélet útjának felén*
egy nagy sötét erdőbe jutottam,
mivel az igaz útat nem lelém.”
*Dante 1300 nagycsütörtökének éjjelén épp 35 éves volt.
Időtartam: 19 perc
Első elhangzás: Budapest, Műcsarnok, 2001. szeptember 29. (Gazda Bence, Martincsek Zoltán, Gulyás-Nagy György, Kántor Balázs), végleges változat: 2003. április
A koncertszerű előadáshoz szükséges elektroakusztikus matéria (quadraphon és stereo egyaránt) az alábbi címen kérhető el: hangvarazsbt@gmail.com
Kiadó: Hangvarázs Bt. - No. 16 (hangvarazsbt@gmail.com)
